Monthly Archives: szeptember 2014

Gyűjtögetés erdőn-mezőn

Kiskorom óta jártam a szüleimmel, nagyszüleimmel gombát gyűjteni, erdőn-mezőn járva pedig mindig megálltunk a szederbokroknál, ringló- és vadkörtefáknál. Ezt a szokást később sem sikerült kinőni, sőt idővel továbbfejlesztettem: csipkebogyó- és kökénylekvárt is készítettünk anyukámmal. Józsival megismerkedve először morcosan fogadta, hogy minden szederbokornál kell 5 perc szünetet tartani túra közben, de a vadlekvárok készítésének hamar elkötelezett támogatója lett. Koliban, majd az albérletben is tökéletesítettük a módszerünket.

Gyűjtögetés előtt fontos tisztában lenni az írott és íratlan szabályokkal. Az írottakat az Erdőtörvény, valamint a végrehajtásáról szóló rendelet szabályozza. Ezek szerint állami erdőkben szabadon gyűjthetünk saját szükségletet nem meghaladó mennyiségben gyümölcsöt, gombát és gyógynövényt. A rendelet szerint ez a mennyiség minden kategóriából 2 kg/fő/nap. Ebből az következik ugye, hogy az egy évre szükséges csipkebogyólekvár-alapanyagért jópárszor fordulnunk kell, míg pl. az oregánó beszerzése azért gyorsabb 🙂 Védett területeken és nemzeti parkokban viszont semmit sem szabad gyűjteni.

Ahhoz, hogy kiérdemeljük a természet ajándékait, még sok más szempontot figyelembe kell venni. Mindig figyeljünk arra, hogy a gyűjtött növény állományában ne tegyünk kárt, hogy következő évben is visszamehessünk ugyanoda. Ne okozzunk kárt a fákban, ne tapossunk le a növényeket. A tavaszi hagymások, mint pl. a medvehagyma, nem élik túl, ha az összes levelüket letépjük. A saját védelmünk is fontos: ne szedjünk semmit forgalmas utak mentén, és csak olyan növényt, amit biztosan ismerünk (nem csak fénykép vagy leírás alapján, hanem minimum láttuk már élőben). A gombászás külön téma, amivel itt nem fogunk foglalkozni.

DSCF1705a

A közelben levő legjobb termőhelyek megismerése sokévnyi túrázást igényel, tehát önmagában is nagyon kellemes. Ha tudjuk, hogy melyik hol szeret élni, könnyebb és gyorsabb dolgunk lesz. Mindenkinek jó felfedezést és kellemes gyűjtögetést kívánunk!

Categories: A Természet ajándékai | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.