Időpont: 2016. márc. 12-14.
Útvonal: Nagylóc – Kisgéc – Benczúrfalva – Nógrádszakál – (kitérő: Páris-patak völgye, Z+) – Litke – Ipolytarnóc – Szlovák-magyar határ – Nagy-Hallgató – Nagy-Arany-hegy – Karancs – Somoskőújfalu, vasútállomás (végig a Z jelzésen)
Távolság: 72,8 km, szintemelkedés 1902 m, MTSZ pont: 173,5 pont (vándortúra, mozgótábor, 2 sátorban töltött éjszaka)
Jól sikerült vándortúra az Északi Zöld nyomvonalán
1. nap: Nagylóc-Nógrádszakál
A túra első, Balassagyarmat-Nagylóc szakaszát nyáron már bejártuk. Ez a túra sajnos nem ért egy bejegyzést sem: másfél nap után feladtuk a küszködést a 40°C-ban, GPS-sel sem megtalálható utakon bozótharcolva.
Kilátás Szécsény felé
Ezzel szemben a mai nap nagyon jól indult: szépen jelzett, valódi úton, réten – völgyekben kezdtük az utat Nagylócról. Ahol fújt a szél, ott fáztunk, de a nap nagy részében pulcsiban mentünk. Kisgécen egy jóindulatú bácsi megpróbált lebeszélni, hogy egészen Ipolytarnócig gyalogoljunk. Persze a következő falut kellett volna neki mondani, nem a másnap délutáni programot 🙂
Benczúr Gyula műterme kissé elhanyagoltan…
Útközben gyakran megálltunk gyönyörködni a kilátásban és a vadakban. A vadlábnyom: bakancslábnyom arány itt pont fordított, mint a Budai-hegységben.
Útjelző tábla az Északi Zöld útvonalán
Nógrádszakál előtt nem sokkal aludtunk. Még tábortüzet is tudtunk rakni, így végre megint igazi tábori kolbászos rizst ehettünk.
2. nap: Nógrádszakál – Ipolytarnóc
Az új zártcellás derékaljak igazán jól szuperáltak az éjszaka: bár a hálózsák extrém értékét (és a mi hidegtűrő-képességünk határát) súrolta a hőmérséklet, végre nem fáztunk alulról.
A nógrádszakáli templom belülről
Nógrádszakál előtt már romlott a jelzés minősége, de gond nélkül letaláltunk a faluba. Megnéztük a szép neogótikus templomot (szegény megmaradt öreg néniknek egyre nehezebb feljutni oda), gyönyörködtünk a kilátásban, majd örültünk, hogy végre elhagyhattuk ezt a települést. A templom és a kálvária között még kikerültünk egy vadcsapdát, majd elmentünk megkeresni a Pádis-szurdokvölgyet. Nem volt egyszerű, de csak meglett. Gyönyörű. Egy mini Rám-szakadék, még egy rövid tanösvény is volt benne.
A “Palóc Grand Canyon”, még tanösvény is van benne
Nem sokkal később találkoztunk egy idősebb túrázópárral, majd kölcsönös információcsere után száguldottunk tovább. Litke előtt a nagy sár, utána az adótoronyig a nem létező út nehezítette a haladást. Onnantól kezdve viszont szép, de szeles utunk volt végig.
Ipolytarnóc határában
Ipolytarnóc után könnyen megtaláltuk a határnyiladékot, később egy szélvédett zugban az ideális alvóhelyet is. Ezúttal sárgaborsó-főzelék volt a vacsora.
A határnyiladék még Ipolytarnóc közelében
3. nap: Ipolytarnóc – Somoskőújfalu
Az idei második szabadban töltött éjszaka már edzettebbek voltunk, nem ébredtem fel néhány óránként, hogy nyomja az oldalamat a föld. Viszont hidegebb is volt, reggel nem csak a fű volt deres, hanem a pocsolyák tetejét is hártya fedte. Egyértelműen elértük a felszerelésünk határait: a következő éjszakára még ennél is hidegebbet ígértek, ezért lehatároztuk, hogy este hazamegyünk. Mivel jól sikerült haladni, gyakorlatilag teljesítettük is a 4 napra tervezett távolt 3 nap alatt.
A nap nagy része eseménytelenül telt a határnyiladékban. Általában szépen rendbe tartott, járható, nem is túl saras út, cserébe követi a gerincet, magyarul szinte az összes dombtetőre felmásztunk. A nyiladékban ráadásul egy szlovák-magyar közös tanösvény táblái és padjai csábítanak minimum kilométerenként pihenőre. Felmásztunk egy szlovák oldal felé néző kilátóba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Tátra havas csúcsaira.
Tovább a határnyiladékban: távolban a Tátra?
A környék legmagasabb hegye, a Karancs nem kis kihívást jelentett nagyzsákkal. A jó palócok nyílegyenesen jelölték ki rá az utat, és ez egy elég meredek egykori vulkán. Annyi előnye van a dolognak, hogy így csak az elszánt túrázók jutnak fel a kilátóba és a pihenőbe, amik így védve maradnak a rongálók elől.
Kilátás a Karancs-kilátóból. A kép bal oldalán Somoskő vára, jobb oldalán Salgó vára látható (nagyítóval)
A Karancsról lemászva, még mindig a határkövek mentén kissé romlott az út minősége, a határtól eltávolodva Somoskőújfalu felé pedig ismét eltűnt az út. Ezen a patakvölgyön is csak télen és kora tavasszal érdemes átkelni.
A faluba beérve hamar megtaláltuk a buszmegállót, vele szemben kocsmát, ahol gyorsan pótoltuk a hiányzó folyadékmennyiséget (ezen a környéken csak falukban lehet vízhez jutni, az pedig már régen nem esett útba). Egy kedves bácsitól még buszjegyet is tudtunk venni. Errefelé helyijáratok járnak, amin drága a jegy, ha valaki nem gondoskodik róla előre. A közvetlen, M3-ason menő Budapesti járatot is sikerült elkapnunk.
Két vándor 
Legutóbbi hozzászólások